A zsarolás kék fénye

Karesz kormos arccal állt a küszöbön, mint egy félresikerült tűzijáték-főpróba egyetlen túlélője, és a füstölgő hosszabbítót lobogtatta a lincshangulatú lakók előtt. Bordás professzor elszántan lépett közelebb, a sárgás fényű zseblámpát közvetlenül a gitáros orrára irányítva. „Ez nem művészet, fiam, ez tiszta elektrotechnikai merénylet! Tesla forog a sírjában!” – dörögte az öreg mérnök rekedten.
Bálint türelmetlenül oldalba lökte Kareszt, miközben Enci dühösen rácsapott a férfi karjára. „Ne lökdösődj már, Bálint, nem vagy a telepen!” – sziszegte a nő, de a szóváltást elnyomta a lépcsőházban visszhangzó dühös morgás.
Dániel közben egyetlen tapodtat sem tudott mozdulni. A telefon képernyője hideg, kék fénnyel világította meg reszkető ujjait. A kijelzőn ott virított a névtelen zsarolás: *Tudom, mit tettél tegnap éjjel.* A tegnapi tévedése, az a bizonyos elhamarkodott, sötétben meghozott döntés most úgy lebegett a feje felett, mint egy felrobbanni készülő transzformátor. Szorongva nézett körül a sötét folyosón. Vajon a mellette állók közül küldte valaki? Bálint vészjósló tekintettel meredt rá egy pillanatra, mielőtt újra Karesz felé fordult.
Dániel lassan visszalépett a lépcsőfokon. Kényszeresen nyomta meg a képernyőzárat, de a kijelző csak nem aludt ki, leleplezve sápadt arcát a sötétben. Tudta, ha most nem deríti ki, ki áll az üzenet mögött, a szomszédok dühös rohamcsapata pillanatok alatt ellene fordul. A szuterén felől ekkor még a gázszag halvány fuvallata is megcsapta az orrát, de most a saját bőrét féltette a legjobban.