A másodfokú lincshangulat

Dániel a korlátot szorongatva kapaszkodott fel a lépcsőn, miközben a koromsötétben nehéz léptek traplása és fojtott szitkozódások zaja hömpölygött felfelé. Dr. Bordás András bukkant elő a csikorgó ajtó mögül egy ódon, sárgás fényű zseblámpával, és a magasba tartotta a halvány kézi lámpát. „Ohm törvényét nem lehet kijátszani, te szerencsétlen! R egyenlő U per I, a hálózat nem bírja el a kontármunkát!” – kiáltotta az öreg mérnök rekedten.
A második emeleten Szabó Gábor már teljes erejéből öklözte Karesz ajtaját. A résekből égett műanyag fojtogató szaga szivárgott ki a szűk folyosóra. Dániel nadrágzsebében ekkor élesen rezegni kezdett a telefon. A kijelző hideg kék fénye élesen világította meg megriadt arcát a vaksötétben. A névtelen üzenet azonnal felvillant a képernyőn: „Tudom, mit tettél tegnap éjjel. Ugye nem akarod, hogy ebben a sötétben derüljön ki mindenki előtt?”
Dániel tenyere leizzadt a hideg üveglapon. Eszébe jutott, amit Máté a kisboltban hallott Marikától Erzsi mama eltitkolt szálairól meg Bálint gyanús hátteréről, de a pillanat lefojtotta a gondolatait: Bálint türelmetlen, durva mozdulattal tolta maga előtt Encit, ahogy a tömeg élére verekedte magát.
Karesz ajtaja ekkor végre kattanva résnyire nyílt. A bukott rocker koromfoltos, izzadt arccal nézett ki a dühös szomszédokra, kezében egy még füstölgő hosszabbítóval.