A zár kattanása — új hang

Bálint nem teketóriázott. A szuterénből hozott gyomorgörcs és Balog Henrik fenyegetései felszínre hozták belőle a nyers dühöt. Előlépett a lépcsőforduló mélyéből, és határozott mozdulattal Fekete úr sárga mappája elé állt.
„Zoltán, most hagyd ezt a nyomorult dobozt! Nincs mindenkinek ideje a hülyeségeidre” – sziszegte Bálint olyan hangszínnel, ami még a közös képviselő bürokratikus magabiztosságát is megingatta.
Dániel kihasználta a kínálkozó pillanatot. Remegő ujjakkal felpattintotta a lakásajtó zárját, miközben tekintete rá tapadt a zsebéből kikandikáló kijelzőre. A képernyőn egyetlen sorsfordító mondat villogott: „A tegnap esti átutalás hiányos. Ha nem korrigálod éfélig, a felvétel nyilvánosságra kerül.” A tegnap éjjel hozott elhamarkodott, kétségbeesett döntése, amellyel megpróbált kitörni a tehetetlenségből, most visszatért, hogy megfojtsa. A pánik teljesen átvette felette az uralmat; észre sem vette, hogy Fekete Zoltán a nevét kiabálja.
Erzsi néni a rács mögül szorította össze a száját, miközben lentről, a földszint felől dörrenő kopogás hallatszott Tormai főtörzs ajtaja előtt, s a gangon Etelka parfümjének nehéz, édeskés illata terjengett. Dániel azonban már semmit sem érzékelt a külvilágból. Hátrálva belépett az előszobájába, és magára rántotta a nehéz tölgyfa ajtót.