A zár kattanása

Szabó doktor a bejárati ajtajának zárjába próbálta jártatni a remegő kulcsot, de a fém fémesen csikordult a rézlemezen. Erzsi néni egyetlen lépést sem hátrált; karba font kézzel, az otthonkája zsebébe süllyesztett ujjakkal figyelte az orvos minden kétségbeesett mozdulatát.
– Barna borítékok nem szoktak késő este, magánrendelési időn túl érkezni, kiváltképp nem orvosi vényekkel teli táskák kíséretében – sziszegte a szomszédasszony, miközben az első emeleti folyosó hűvös homálya szinte rájuk nehezedett. – Tőlem ugyan nem tud meg semmit a közös képviselő, doktor úr... feltéve, ha a házinyugalom megmarad.
Mielőtt Szabó válaszolhatott volna, a lépcsőház alsóbb szintjéről nehéz, gumitalpú léptek visszhangoztak. Székely Ricsi bukkant fel a fordulóban, vállán egy felirat nélküli, nehéz kartondobozzal. A szuterénből hozta fel a legújabb szállítmány prémium kávét, amit Marika néni pult alól mért ki a kiváltságosoknak.
– Szép napot, Erzsi néni! Doki, magának meg mintha kísértetet látott volna az arca – vigyorgott Ricsi, miközben laza mozdulattal megigazította a dobozt. – Zoltán úr amúgy lent fotózza a gázórákat a pincében, szóval ha hatósági ellenőrzést tetszenek tervezni, siessenek, mert mindjárt felér a jegyzőkönyvvel!
A laza megjegyzés úgy csapódott be, mint egy bombatölcsér. Szabó doktor végre beforgatta a kulcsot, felpattintotta a rendelő ajtaját, és szinte besötétedett előtte a világ: ha Fekete Zoltán a hatósági bejelentéssel felér az emeletre, a tegnapi boríték tartalmát már nem lesz ideje eltüntetni. Becsapta maga mögött a kárpitozott ajtót, a zár kattanása pedig fojtott csattanással visszhangzott a folyosón.