A végső áramhalál

A fokozódó feszültségben, miközben a tűzoltók óvatosan ereszkedtek lefelé a pincébe, a lépcsőházban alig hallható, de annál nyugtalanítóbb zúgás ütötte meg a lakók fülét. Kelemen Dániel, akinek a szívét még mindig Várkonyi Gábor átható tekintetének súlya nyomta, felkapta a fejét. A zúgás pillanatok alatt erősödött, lüktető, mély hanggá vált, ami a falakon keresztül rázta meg a házat. Ez csak Karesz lehetett. A részeg rockzenész, a gázszag és a hatósági sürgés-forgás közepette, a második emeleti lakásában bekapcsolta illegálisan rákötött Marshall erősítőjét, mintha a világvége kellős közepén akarna koncertet adni. A hang elnyomta a szirénák tompa visítását, a lakók suttogását, sőt még Dr. Bordás András mérnök-elméleti kirohanásait is.
A ház öreg elektromos rendszere, melyet Sipos Bendegúz kriptobányász berendezései már amúgy is a végsőkig terheltek, Karesz erősítőjének brutális áramfelvétele miatt nem bírta tovább. Hatalmas szikrázás rázta meg a falakat a fővezeték mentén, a lépcsőházban lévő elosztó dobozból kékes fények lobbantak fel, majd egy éles pattanás kíséretében minden elsötétült. Teljes, fojtogató vaksötétség borult a házra. Az addig is felfokozott pánik azonnal elszabadult; sikolyok, elszörnyedt kiáltások, majd a sötétben tapogatózó testek ütközésének hangja hallatszott. A gázszag most még fenyegetőbben terjengett, a levegő mintha sűrűbb lett volna, a lakók lélegzete is megakadt.
Dániel, Enci és a szintén első emeleten lévő Várkonyi Gábor, mintha valami láthatatlan erő vezérelte volna őket, azonnal Karesz lakása felé indultak. A sötétben tapogatózva, a dühtől és a félelemtől hajtva haladtak a lépcsőházban felfelé. „Ez az utolsó csepp!” – morgta Dániel, miközben a tegnap esti titka miatti paranoia és a mostani káosz kettős terhe alatt nyögött. Várkonyi Gábor szemei a vaksötétben is élesnek tűntek, mintha a teljes sötétség csak még jobban kiélesítette volna a színész megfigyelőképességét. Enci rövid, szaggatott lélegzettel szorította Dániel karját. A lincshangulat tapintható volt, ahogy egyre többen csatlakoztak hozzájuk a folyosón, Karesz ajtajához özönlve.
Alig néhány lépésnyire tőlük, a félhomályban, amit a rendőrautók villogó fénye tompán vetett az ablakokon keresztül, Dr. Balog Henrik elégedett pillantással nézte a kibontakozó káoszt. Hideg, kimért mozdulattal előhúzott egy halványan fénylő, előre megírt vételi szerződést a zakója belső zsebéből. Fekete Zoltán, akit épp egy újabb köhögőroham rázott meg, nem vette észre, ahogy Balog a papírt mutogatva odaszólt a közelben álló Máténak és Biankának, akik reménytelenül figyelték a mentőakciót. „Nos, fiatalok, a ház állapota nem javul, mi több… romlik. Talán mégis érdemes lenne átgondolni az ajánlatomat, amíg nem késő. Fekete úr is biztosan örülne, ha rendeződne a helyzet.” – mondta fagyosan, szavai hidegebben vágtak, mint a kinti novemberi szél.