A vakító sötétség

A falak túloldalán a másodikon Radó Károly részeg magabiztossággal tekerte maxra a kilencvenes évekből maradt, torzítós Marshall erősítőt. Fogalma sem volt róla – vagy egyszerűen nem érdekelte –, hogy a falbontás nélkül átvezetett kábellel Bendi hetedik emeleti, éjjel-nappal pörgő kriptobányász-hálózatára csatlakozott rá. Amikor a gitár első villamos akkordja megrázta a betont, a túlterhelt főelosztó vakító, kék ívfénnyel robbant szét a pincében.
Egyetlen csattanás, és a Vászoly utca 6. teljes sötétségbe borult. A Bendi-gépek monoton zúgása megszakadt, a lakásokban elaludtak a fénypontok, s a másodiki folyosót elárasztotta az égett műanyag fojtogató bűze.
A vaksötét lépcsőházban azonnal kitört a pánik. Ajtók csapódtak, feszült kiáltások cikáztak a fordulók között. Szabó Gábor tombolva rontott ki az elsőről, Dániel pedig sápadtan lépett ki a zárt ajtaján túlra, ujjait a telefonjára tapasztva. A lakók lincshangulatban gyűltek Karesz lakása elé, ahonnan fojtott káromkodás hallatszott.
A tumultus szélén Bálint dermedten állt. Zsebében ütemesen rezgett a telefonja Erika terhességi fotójával, miközben ujjaival a barna boríték kemény sarkát szorította. Enci riadtan nyúlt a karja után a sötétben, de Bálint elhúzódott. A szomszédos fordulóban Erzsi néni zseblámpájának éles fénysugara egy pillanatra pont Bálint feldúlt arcára vetült – az öregasszony tekintetében a néma gyanakvás és a leplezett féltés vágott egymásba.