A törölt nyomok árnyéka

Kovács Tibor határozott mozdulattal lecsapta a biztosítéktábla főkapcsolóját. A sercegés egy csapásra megszűnt, de a lépcsőházat sűrű, koromsötét csend borította be, amit csak az égett műanyagszag és a fojtott lakossági mormogás tört meg. Székely Ricsi a szuterén ajtajának résében azonnal kihasználta a vak sötétséget: hangtalanul visszahúzódott, és magára zárta a reteszt, mielőtt valaki a pincei raktár felé indult volna.
A másodiki folyosó homályában Kelemen Dániel dermedten állt a korlát mellett. A földszinti zűrzavar zajai elfojtva jutottak el hozzá, mert a zsebében hirtelen éles, monoton rezgéssel jelezte a telefonja egy bejövő üzenetet. A kijelző hideg, kékes fénye élesen megvilágította izzadt arcát. Egy ismeretlen számról érkezett a szűkszavú értesítés: „A tegnap esti törlés nem törölte a szervert. Tudom, mit tettél a hálózaton.”
Dániel gyomra görcsbe rándult. Tegnap éjjel, amikor a kiégettség elviselhetetlen nyomása alatt meghozta a titkos döntést, és belenyúlt a védett adatbázisba, azt hitte, minden nyomot megsemmisített maga után. Úgy vélte, ezzel a veszélyes lépéssel végre kitörhet a tehetetlenségből. Most viszont a kijelzőt bámulva kényszeresen frissítette a levelezőt, hüvelykujja remegett az üveglapon.
Odafent Fekete Zoltán kapkodva próbálta bekapcsolni a telefonja zseblámpáját, de a szűk fénysugár csak a tehetetlen árnyékokat rajzolta a kopott falra. Dániel lassan hátrált a saját lakása ajtajáig, miközben tekintete a homályos lépcsőfordulóra szegeződött. Rájött, hogy a ház áramkimaradása semmi ahhoz a csapdához képest, amit tegnap este éjszaka állított saját magának.