A törlesztő fojtogató árnyéka

Bálint tehetetlenül nézte a zárt tejüveg ajtót, miközben a harminc perces ultimátum láthatatlan homokórája elindult. A földszinti folyosón azonban nem ő volt az egyetlen, akinek a feje felett összecsaptak a hullámok. A kapualj felől Dr. Balog Henrik jéghideg, selymes hangja hallatszott, amint Fekete Zoltán társaságában éppen Mátét szorította a sarokba a sárgaréz postaládák tövében.
– Látja, Máté, a banki hitelek sajátossága, hogy nem hatja meg őket a fiatal szerelem meg a magas törlesztőrészlet – mosolygott Balog, miközben élére vasalt öltönyéből előhúzott egy ezüstözött golyóstollat. – A közös képviselő úr már jóváhagyta a felújítási alap megduplázását. Ez az önök harmadiki lakására átszámítva havi negyvenezer plusz. Vagy aláírja a vételi ajánlatomat a piaci ár feléért, vagy pénteken az árverezési hirdetmény kikerül a hirdetőtáblára.
Máté szemeiben puszta rettegés tükröződött. Bálint lassan feléjük lépett, kapkodva keresve a szavakat, hátha valahogy kihasználhatja az ingatlancápa kapzsiságát a saját szorult helyzetében.
A félemeleti ablak mögött Erzsi néni a sötétben lapulva, mint egy rutinos felderítő, szorgalmasan jegyzetelte az eseményeket a gyógyszertári blokk hátuljára, miközben Zoltán a háttérben némán hüledezett a közösségi alap hirtelen emelésén.