A törlesztés esedékes

Dániel keze remegett, de nem hagyhatta figyelmen kívül a kitartóan rezgő telefont. Nem fogadta a hívást, csak elnémította az ismeretlen számot, mire azonnal megjelent egy új hangposta értesítés. A hang torz volt, fémes, szinte embertelen, mégis dermesztő tisztasággal suttogta a fülébe a szöveget: „A tegnap eladott adatoknak megvan az ára. Hamarosan esedékes a törlesztés. Ne próbálj elbújni.” A szavak éles pengeként hatoltak át a biztonság illúzióján. Ez nem egy régi adósság volt, hanem a jelen, a tegnap éjjeli döntésének visszataszító következménye, amiért most kíméletlenül fizetnie kell.
A folyosón érezhetően megfagyott a levegő. Szabó Gábor ajtaja mögül halk, fojtott sóhaj szűrődött ki, mintha a férfi a falhoz lapulva próbálná láthatatlanná tenni magát. Balog Henrik lakásából egy tompa puffanás hallatszott, mintha valami eltört volna a feszült csendben. Karesz erősítőjének üvöltése, amely eddig uralta a teret, most már csak egy zavaró, de elmosódó háttérzaj volt a csendesen terjedő pánikhoz képest.
Dániel érezte, ahogy a falak is figyelnek, ahogy a ház minden lakója, a saját félelmeivel együtt, egy hatalmas, láthatatlan háló részévé vált. A tegnap esti titok immár nem csak az övé volt; a ház minden szeglete áthatotta, és Dániel tudta, hogy ebből a csapdából nem menekülhet. A bicikli darabjai a folyosón, Fekete Zoltán néma dühének szimbóluma, csak megerősítették benne a megállíthatatlan végzet érzését. A következő törlesztőrészlet nem banki átutalás lesz. A telefon a tenyerében égett, és Dániel úgy érezte, az egész épület rázkódik a benne rejlő, elfojtott félelemtől. Lassan felnézett, mintha a mennyezet is szólni akarna hozzá.