A Képviselő Vasökle

Dániel a borítékot szorongatta, a szavak égettek a tenyerében. A küszöbön átcsúszott papír nem egy tartozás végét jelezte, hanem egy új kezdetét, egy olyan adósságét, amit talán sosem tud majd törleszteni, és aminek ára az élete lehet. A folyosóról érkező zajok, a dühös kiáltások és a feszült suttogás csak felerősítették a klausztrofóbiás érzést.
Fekete Zoltán, akinek szigorú figyelmeztetése már régóta kint lógott a lift mellett, most nem elégedett meg a passzív retorzióval. Ahogy végigjárta a folyosókat, tekintete megakadt egy régóta ott álló, kopott biciklin a második emeleten, épp Dániel lakása előtt. Alig pár perccel azután, hogy Dániel bezárkózott, a képviselő megállt a kerékpárnál. Nem kiabált, nem szólt senkihez, de mozdulatai hideg elszántságról tanúskodtak. Kezét a kormányra tette, majd egy határozott rántással nekilökte a falnak a biciklit, ami dübörögve esett szét a földön. A lakatja felpattant, a kerekek elgurultak. A hang visszhangzott a csendes lépcsőházban.
Ekkor nyílt ki Szabó Gábor ajtaja, aki épp a postaládájához indult volna. Szeme rémülten pillantott Fekete Zoltánra, majd a földön heverő kerékpárra. Gábor azonnal visszarántotta az ajtót, de a rövid pillantás erejéig látszott rajta a pánik. A szomszédos lakásból, ahol Balog Henrik élt, szintén feszült csend szűrődött ki, majd egy halk sóhaj hallatszott. A kerékpár tulajdonosának, egy fiatalabb lakónak, akinek a neve pillanatnyilag mellékesnek tűnt, egyértelmű üzenetet küldött Fekete.
Dániel a lakásában, a dübörgéstől összerezzent. Karesz erősítőjének üvöltése elmosódott Fekete drámai akciójának zajában. A telefonja felvillant a zsebében. Egy újabb ismeretlen szám. A tegnap esti titok súlya, a fenyegetések, Fekete úr rendíthetetlen szigora, Karesz zaja, Enci suttogása – mindez egyetlen, fullasztó csapdává vált. Dániel el sem merte képzelni, mi jöhet még. A ház lélegzett, és a lélegzet most fullasztóvá vált.