A tölgyfa ajtó mögött

A földszinti, nehéz tölgyfa ajtó halk kattanással záródott be a lépcsőházi feszültség mögött. Dr. Balog Henrik irodájában a hűvös csendet csak az antik falióra kimért ketyegése törte meg. Az ügyvéd visszalépett a mahagóni íróasztal mögé, igazított egyet az élre vasalt öltönyén, majd kimérten elrendezte a papírokat maga előtt.
Bálint a sötét faburkolatú falnak támaszkodva állt, miközben Máté a küszöbnél bizonytalankodott. A harmadik emeleti lakásuk elszabadult hiteltörlesztői és a fenyegető árverezés képe lebegett Máté szeme előtt – tudta, ha a katasztrófavédelem lezárja a házat, a bank azonnal felmondja a kölcsönt, és Biankával utcára kerülnek.
– Nincs sok idejük – törte meg a hallgatást Balog Henrik, miközben egy sötétkék töltőtollat helyezett a kinyomtatott megállapodás mellé. – A kezesi vállalásomért cserébe a felújítási alap követelését a cégemre ruházzák át. Ez az egyetlen módja annak, hogy a hatóság visszavonja a kiürítési határozatot.
Máté remegő kézzel nyúlt a dokumentumért. A lapok alján apró betűs záradék lapult: a lakásukra bejegyzett vételi jog átruházása. Egyetlen csúszás a fizetésben, és az otthonuk közvetlenül Balog cégének tulajdonába kerül.
A folyosó felől tompa léptek zajlottak: Zoltán a villanyórák felé haladt a gangon, míg az emeleten Enci a csomagjait rendezte Nóra lakásának küszöbén. Bálint tekintete találkozott az ügyvéd jéghideg mosolyával. Lassan előrelépett az asztalhoz, és a tollért nyúlt.