A szuterén lezárt ajtaja

Kovács Tibor nehéz, fémházas zseblámpájának hideg fénye végigpásztázta a sötét folyosót, megtörve a pattanásig feszült lincshangulatot. Az öreg villanyszerelő nem kiabált, csak dühösen köpött egyet a gang porába, mielőtt elindult lefelé a lépcsőn. Bálint közvetlenül mögötte lépkedett, próbálva kizárni a fentről hallatszó ordítozást és a saját zakatoló gondolatait Szabó doki zsarolásáról. Dániel, kezében a sötét képernyőjű telefonjával, dühösen loholt utánuk; az elszállt adatelemzései miatti pánik teljesen eltorzította az arcát.
A földszintre érve a zseblámpa fénye a frissen átnevezett „Miri Csemege” zárt üvegajtajára tévedt. A bolt sötét volt, de a pult mögül hirtelen felrémlett egy rózsaszín világító rúd fénye: a kis Miri állt ott, selypítve mutatva a szuterén lejárata felé. Mellette Ida próbálta visszatartani a kislányt, miközben a lépcsőház alsó traktusából fojtogató, édeskés gázszag keveredett az égett műanyag bűzével.
– Ott bent van a fázisjavító, de a katonás bácsi bezárkózott – suttogta Miri, teljesen figyelmen kívül hagyva a felnőttek feszültségét.
Tibor bá káromkodott egyet, és rácsapott a szuterén vasajtajára. Odabentről, a sötét raktár mélyéről egy rekedt, fenyegető torokhang válaszolt – az elszegényedett ex-légiósé, akit a bolt megnyitása kiszorított a fenti világból. Bálint ököllel dörömbölt az ajtón, de a sötétségben mindannyian érezték: ha a feszültség visszatér a rendszerbe, a legkisebb elektromos szikra is katasztrófát okozhat a gázszagú pincében.