A szuterén küszöbén — új hang

Dániel nyirkos tenyérrel szorította össze a szuterén gázóraszekrény kulcsát és az elmosódott sorokkal teli papírt. A bejárati ajtó felől hirtelen huzat csapott le a kapualjba, csapkodva az öreg levelezőboxok ajtaját. Nem volt idő tehetetlenül állni: a lépcsőház sötétedő zugában a pincelépcső felé indult.
Mielőtt azonban elérte volna a szuterénba vezető korhadt ajtót, a magasból szaggatott, éles hangok ütötték meg a fülét. Dr. Bordás András lépkedett lefelé a második emeletről, mögötte szorosan Etelka követte, akinek rettegéstől elkerekedett szemei a sötét kapualjat pásztázták. A professzor zaklatottan babrált a szemüvegével, léptei nehézkesen visszhangoztak a betonon.
– Megmondtam magának, Etelka! – csattant fel Bordás fojtott, szigorú hangon. – Az Ohm-törvény nem vélemény kérdése, R = U/I! Ha az a túlhajszolt hálózat leáll, a méréseimnek annyi, és akkor a hatóság sem a szomszédok zaja miatt fog kiszállni!
Etelka idegesen Dánielre pillantott, majd megszorította a kabátja hajtókáját, és szinte futva lépett túl a férfin. Dániel visszahúzódott a fal mellé, a zsebébe süllyesztve a kulcsot. Tudta, hogy a tegnap esti titka most már nem csupán egy digitális zsarolás: a szuterénben elrejtett gázóraszekrény kulcsa fizikai fenyegetéssé vált.