A szorító fogságában

Bálint a várakozó szék felé lépett, de a vizsgálófülke spanyolfala mögül halk gyereksírás hallatszott. A paraván mögül Erika lépett elő, karjában az újszülöttel és a szülészeti zárójelentésekkel. Szemeiben düh és végső kétségbeesés égtek; egyetlen szó nélkül mutatott a papírokra, egyértelművé téve, hogy a türelme végleg elfogyott.
Dr. Szabó nem zavartatta magát a feszültségtől. Remegő ujjakkal gyújtott rá egy olcsó cigarettára a nyitott ablaknál, majd az íróasztalához sétált, ahol gúnyos mosollyal végigmérte a biztonsági őrt.
– A kis családi idill – sziszegte az orvos, miközben a füstöt Bálint felé fújta. – De beszéljünk a nyers tényekről. Balog ügyvéd úr ma délutánig adott haladékot a kártyaadósságom törlesztésére. Ha nem szerzel nekem egymillió forintot, hogy kifizessem azt a dögkeselyűt, nem lesz több titoktartás.
– Elment az eszed, doki? – hördült fel Bálint, de a hangja elcsuklott. – Honnan szednék én ennyi pénzt?
– Az a te problémád – vágta rá Szabó ridegen. – Ha nem hozod a pénzt, felsétálok Encihez, és a kezébe adom az apasági papírokat meg az orvosi igazolásokat. Meglátjuk, mit szól majd a kedves rokon, amikor megtudja, kivel nemzettél gyereket a háta mögött.
Erika halk morgással fordult feléjük, elszántsága nem hagyott kétséget afelől, hogy ha Bálint nem lép, ő maga borítja rá a házra a titkot. Bálint csapdába esett: Fekete kint járőrözött a folyosón, bent pedig az adósságban úszó orvos és a szeretője szorították a falhoz.