A sziszegő elzárócsap

A kulcs megcsikordult a csőbilincsen, ahogy Dániel görcsös ujjakkal próbálta visszahúzni a tegnap éjjel feltett áthidaló idomot. A nyirkos falról hideg pára csöpögött a nyakára, miközben a mobiltelefon kijelzője újabb éles kék fénnyel világította meg az arcát. Az ismeretlen számról érkező üzenet szavai megfagyasztották benne a vért: „Hiába szereled, a fotók már a hatóság mailfiókjában vannak.”
A lépcsőház felől tompa, ütemes léptek visszhangoztak. Dániel hátgerincén végigfutott a hideg: valaki elindult lefelé a szuterén korhadt fapadlóján. A telefonját a zsebébe gyömöszölte, és a vaksötétben próbálta megérezni a gázóra mögötti elzárócsapot. Ha a kiérkező járőrök vagy Fekete Zoltán meglátják a szakszerűtlen átkötést, az azonnali letartóztatást jelent.
– Dániel! Ugye nem csinálsz ott lent valami baromságot? – csattant fel Enci éles, vágó hangja a lépcsőforduló tetejéről. A nő léptei határozottan kopogtak a kőlépcsőn, míg mögötte Szabó Gábor feszült, remegő szitkozódása hallatszott.
Dániel teljes erőből meglódította a csőkulcsot, de a szerszám megcsúszott a rozsdás fémcsövön. Éles csikorgás hasított a sötétbe, s a meglazult menetes kötésből sziszegve csapott ki a tömény gázszag. A férfi dermedten állt a szivárgó cső előtt, miközben a lépcsőn leérkező zseblámpa fénye már elrte a szuterén ajtaját.