A sziréna elhallgatja a blöfföt

Dr. Balog Henrik arca tényleg a lila és a fehér között ingadozott, de most már nem a gáznyomás miatt. Lugosi Jenő megjegyzése, amit a félig üres borosüveg élesztett fel, tőrként fúródott az ügyvéd gondosan felépített tekintélyébe. „Ez rágalom! Az én magánéletem senkire sem tartozik!” – sziszegte, de a hangja a szokott kimértsége helyett reszketett. A „gázcsapokkal nem lehet viccelni” mondat visszhangzott a lépcsőházban, és hirtelen új értelmet nyert.
Ekkor egy határozott, kissé rekedtes hang csendült fel a tömegből, megtörve a kínos csendet. „De a gázcsapokkal tényleg nem lehet viccelni, ügyvéd úr. Főleg, ha valaki hamis műszaki adatokkal fenyegetőzik.” Dr. Bordás András, a ház nyugalmazott mérnöke, komótosan lépett elő. Szemüvegét feltolta az orrán, és tekintetével átszelte a teret. „R = U/I – ezt minden mérnök tudja. És azt is, hogy a kémények állapota, a nyomáskülönbség és a gázcsövek átmérője nem a jogi képviselet, hanem a szakértelem kérdése. Az a ‘műszaki ultimátum’, amit az imént felolvasott, csupán egy jól megírt blöff. Egyetlen pontja sem állja meg a helyét.”
Balog Henrik kétségbeesetten kapkodott levegő után, szavai elakadtak. Bordás professzor halkan, de meggyőzően sorolta a műszaki hibákat, amelyek az ügyvéd „szakértői véleményében” szerepeltek. A lakók moraja egyre erősödött, a tekintetek immár nem a gázszivárgás, hanem Balog Henrik személye körül forogtak. A „tegnap esti titok” már nem csak Balogról szólt, hanem a ház egészéről, a bizalom hiányáról.
Bálint eközben szinte mechanikusan hajtotta fel a barna boríték fülét. Erika neve, a „Sürgős! Holnap…” előnézeti üzenet még mindig kísértette a retináján. Ujjai a papír tartalmán siklottak végig, egy pillanatra megmerevedtek. A borítékból egy halvány, gyűrött fénykép és egy banki kivonat csúszott elő. Enci, aki aggódva figyelte minden mozdulatát, azonnal elkapta a tekintetét. A lány arcán megjelenő kifejezésnél nem kellett több ahhoz, hogy Bálint megértse: a titok foszlányát elkapta, és most már ketten féltek.
A lépcsőház feszült csendjébe hirtelen egy messziről érkező, egyre erősödő sziréna hangja vágott bele. Először távoli, majd egyre közelebbi, fenyegető zúgássá vált. Mindenki összerezzent, és az ajtók résénél is megjelentek az arcok. A hatóság, a lakossági bejelentés nyomán, valóban megérkezett. A rendőrautó éles fékcsikorgással állt meg a ház előtt, és Toemai Zoltán főtörzszászlós, komoly, de feszült arccal lépett ki belőle, egyenesen a bejárat felé vette az irányt. A kezében egy dosszié lapult, melynek borítóján egy „SÜRGŐS” pecsét éktelenkedett.