A stratégiai szövetség

Dr. Balog Henrik jéghideg eleganciával csúsztatta vissza zakója belső zsebébe a kész vételi ajánlatot, miután látta, hogy Máté és Bianka arca a sötétben is fehérebb, mint a falból kiálló, megolvadt rézkábelek. Ahelyett, hogy tovább vesztegette volna az idejét a sokkos állapotban lévő fiatalokra, inkább megfordult az imbolygó okostelefon-fények udvarában, és becserkészte a lépcsőház igazi urát: Fekete Zoltánt. A közös képviselő éppen egy elszabadult, kínai zseblámpával próbálta megvilágítani a házszabályzat azon pontját, amely szigorúan tiltja a három fázisnál nagyobb áramerősségű rockkoncerteket.
– Kedves Zoltán – suttogta Balog közvetlenül a képviselő fülébe, amitől az adminisztráció bajnoka azonnal összerezzent. – Ez a mai katasztrófa világos jelzés. A felújítási alapot meg kell triplázni. Azonnal. Én, mint a tizes lakás tulajdonosa, teljes mellszélességgel támogatom a rendkívüli hozzájárulás kivetését. A rendért fizetni kell.
Fekete úr szeme felcsillant a sötétben, mint egy éhes macskáé. El sem tudta képzelni, hogy Balog hirtelen jött jótékonysága mögött az a rideg számítás áll, hogy a megemelt közös költség súlya alatt Mátéék hitele végképp összeroskad, és ő fillérekért söpörheti be az otthonukat a kényszerárverésen.
Eközben az első emeletről Dr. Bordás András dörgedelmes hangja verte vissza a port a falakról: „Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most gyertyával sem találnák meg a budit! És különben is, én még ettem a háromhatvanas kenyérből, ott nem volt ekkora feszültségingadozás! R egyenlő U per I, hát senki sem járt iskolába?” A szuterén mélyéről erre válaszul Lugosi Jenő eresztett meg egy drámai operaáriát, miközben a sötét lépcsőfordulóban Székely Ricsi éppen egy köhögő tűzoltónak próbált eladni két flakon csempészett francia parfümöt.