A sötétség képlete

A rendőrségi bakancsok nehéz dobbanása visszhangzott a kapualjban, ahogy az egyenruhások elindultak a földszinti rendelő felé. Bálint megpróbálta kiszabadítani a kabátját Erzsi néni görcsös szorításából, de a félelem jéggé fagyasztotta a tagjait. Tudta, hogy Erika odabent kuporog a csecsemővel Szabó doktor gyógyszerillatú félhomályában, miközben a kártyaadósságoktól sarokba szorított, rettegő orvos talán épp most adja fel őket a hatóságnak a saját bőre mentéséért.
A félemeleti forduló homályából ekkor lépett elő Marietta. A lány sötét szemeiben nem a pánik, hanem egy hideg, racionális felismerés rémülete égett. Egyetemi jegyzeteit szorította a mellkasához – ő, aki máskor órákig képes volt vitatkozni az öreg Bordás professzorral a gangon a fizika törvényeiről, most pontosan átlátta a házat behálózó láthatatlan és veszélyes kémiát. Látta Bálint sápadt arcát, és tudta: a férfi olyan receptköteles nyugtatókat rejteget, amelyeket az anyja, Lívia csempészett ki a kórházból Szabó doktor asszisztálásával. Egyetlen hibás adagolás abból a barna borítékból, és a titkok gyilkos elegggyé válnak.
– András bácsi, ne nyúljon hozzá! – kiáltotta Marietta a lépcsőház túloldala felé, ahol dr. Bordás András már a falba süllyesztett főkapcsoló szekrénye felett babrált.
– Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve! De ezt a túlterhelést a gépészet nem bírja! R egyenlő U per I, Marietta, ezt magának is tudnia kell! – morogta az idős mérnök, és elszántan lefelé rántotta a nehéz, fekete kart.
Egyetlen fémes csattanás, és a Vászoly utca 6. teljes sötétségbe borult. A kék villogók fénye is elenyészett a hirtelen beálló, fojtogató feketeségben. A szuterén mélyéről ekkor tompa puffanás, egy üvegcsörrenés és egy kétségbeesett, elfojtott női sikoly hasított a némaságba, miközben a rendőrök zseblámpáinak éles fénypászmái pánikszerűen táncolni kezdtek a lépcsőház falain.