A sötétség alkusa

A hirtelen beálló sötétség fojtogató lepelként borult a földszinti folyosóra. Odalentről Tormai főtörzs zseblámpájának éles fénysugara hasított a térbe, miközben az egyenruhás felemelt hangon, rendőri minőségében próbált hatósági rendet teremteni a szuterénben háborgó Ricsi és a többi lakó között, de erélyes kiabálása csak tovább szította a pattanásig feszült indulatokat.
Bálint a rendelő ajtajához szorította a homlokát, miközben az izzadság csorgott a halántékán. A vaksötétben csak Szabó akadozó zihálását és Erika fojtott hüppögését hallotta a tejüveg túloldaláról. Az orvos gátlástalan ultimátuma késként forgott a sebben: ha nem szerez pénzt Balog Henrik váltóinak kifizetésére, Enci perceken belül megtudja a teljes igazságot a terhességről.
– Szabó, gondold meg jól! – sziszegte Bálint a kulcslyukhoz hajolva, elfojtva remegő hangját. – Ha engem most tönkreteszel, Balog tőlem sem kap egy fillért sem, téged meg még ma éjjel kiforgat a rendelőből.
A zár halk kattanással fordult el. Az ajtó résnyire nyílt, s a nyílásban megjelent Dr. Szabó árnyéka: az orvos reszkető kézzel nyújtotta ki az ultrahangfelvételt és a Balog-féle fizetési felszólítást.
– Egy órád van, Bálint – suttogta a doki, miközben Erika a háttérben kék mappát szorított a mellkasához. – Vagy elrendezed Balogot, vagy a saját kezemmel adom át Encinek a leleteket.
Bálint kitépte a papírokat az orvos kezéből. A sötét lépcsőház felől ekkor lassú, kimért léptek zaja visszhangzott: Balog Henrik elegáns cipője kopogott a kövön.