A sárga matrica árnyékában

Fekete Zoltán nehéz lépteinek visszhangja még ki sem veszett a kapualjból, amikor a szuterén kettes ajtaja résnyire nyílt. Székely Ricsi óvatosan nyújtotta ki a fejét a sötét folyosóra, szemei azonnal a frissen felragasztott, sárga figyelmeztető cédulára tapadtak. A hideg verejték kiült a homlokára: a sárga papír nemcsak szabályszegést jelzett, hanem felhívta a figyelmet arra a szűk átjáróra is, ahol tegnap éjjel fél tizenkettőkor két hatalmas, fekete fóliába csomagolt rekesz suhant be a pince mélyére.
Ha a katasztrófavédelem vagy a hatóság Fekete bejelentése nyomán leereszkedik a szuterénbe, a csomagtartóból származó, vámolatlan áru azonnal lebuktatja. Ricsi remegő ujjakkal kapart a matrica széle után, de mielőtt lefejthette volna, halk köhécselés ütötte meg a fülét a lépcsőforduló felől.
Dr. Balog Henrik állt a korlátnál. Élre vasalt öltönyében, hűvös, kimért eleganciával méregette a fiút. Az ügyvéd ajkán halvány, szinte észrevehetetlen mosoly bukkant fel, miközben tekintete a sárga papírról Ricsi ideges mozdulataira tévedt. Balog pontosan tudta, miből él a szuterén lakója, és a hatósági fenyegetés tökéletes aduásznak tűnt a kezében.
– Ha lekaparja, Ricsi, azzal csak ront a helyzetén – mondta Balog halkan, ahogy közelebb lépett. – Zoltán lefényképezte. És maga is tudja, hogy ha a hatóság idecsődül a tegnap éjszakai mozgás miatt, itt senki sem fog falazni magának.
Ricsi keze megállt a levegőben. A lépcsőház fojtogató csöndjében megértette: a tegnap esti titka már nemcsak az ő ügye volt, hanem a házban folyó hatalmi játszma újabb zsarolási alapja.