A repedés a falon

Az levegő a Vaszoly utca 6. folyosóján továbbra is sűrű maradt, nehéz, akárcsak egy vihar előtti csend. Máté és Bianka tekintete elárulta a reménytelenséget, Balog Henrik pedig hideg eleganciával várakozott, mintha a levegőben lógó kétségbeesés is csak a játéka része lenne. Fekete Zoltán szigorú cetlije, mint egy újabb pecsét, rajta maradt a bicikli kormányán, amit Székely Ricsi dühös morajjal, de tehetetlenül méregetett. A bajgunár szeme Bálintra tévedt, aki Enci karját szorongatva, fojtott haraggal figyelte a történéseket. A tegnap esti titok súlya, mint egy láthatatlan árnyék, Erikára vetült, aki egy gyors, figyelmeztető pillantást váltott Bálinttal, a közös, elfojtott teherről.
Dr. Bordás András ekkor lépett ki lakásából, tekintete végigsöpört a folyosón. Mintha a ház falai is visszhangoznák az elmúlt percek feszültségét, észrevette, ahogy a vakolat egy apró, hajszálvékony repedése megnyílt a falon, éppen Fekete úr figyelmeztető cetlije fölött. „R = U/I,” motyogta magában, hangjában a régi tanári szigor és egy csipetnyi kiábrándultság vegyült. „Ez az ellenállás, az áram és a feszültség. A ház nem bírja a túlzott terhelést, sem fizikailag, sem lelkileg.” Tekintete megállapodott Dr. Szabó rendelőjének éppen bezárt ajtaján, majd a folyosó árnyékosabb részén megbúvó Erikán. Az arcán komoly aggodalom tükröződött, mintha valami mélyebb összefüggést látna a falak repedése és az emberek elfojtott feszültsége között.
Erzsi néni a kukucskáló lyukon át nézte a távozó ügyvédet, majd a biciklit. Egy apró, elégedetlen mosoly futott át az arcán. Tudta, hogy minden szabályszegés, minden feszültség, minden titok egy újabb szálat ad a hálójához. A szuterénből Lugosi Jenő mély hangú áriája szűrődött fel halkan, egy rövid, fájdalmas hangfoszlány, ami elnyelődött a lépcsőház fojtogató csendjében. Melinda a zsebében szorította a fényképet, és érezte, ahogy a ház lassan, de biztosan szétesik, darabjaira hullik az elfojtott indulatok és a kíméletlen érdekek súlya alatt.