A rendelői zsarolás

Bálint a telefonra meredve, mintha az az üzenet, amit Erika küldött, fizikai fájdalmat okozna. Nem volt ideje mérlegelni, a gondosan felépített falai leomlottak. Csak egy cél lebegett a szeme előtt: Erika és a gyerek. Kirohant a lakásból, a lépcsőház fojtogató levegője sem lassította. Ahogy sietett lefelé, elhaladt a szemközti lakások zárkózott ajtói mellett, tudva, hogy minden mozdulatát figyelik. A folyosókon suttogó hangok, a gyanús szag az alagsor felől, mind csak erősítette benne a pánikot.
A földszinten Dr. Szabó rendelőjének halvány fénye átszűrődött a matt üvegen. Bálint benyitott. Erika ott ült, sápadtan, a kezében szorongatott papírok remegtek. A doki, Szabó András, a pult mögött állt, felmérő pillantással végigmérte Bálintot. Szeméből kiolvasható volt a megszokott fáradtság, de most valami új is vegyült bele: a kényszerű helyzet adta, rideg határozottság.
„Be kell engednie!” – vetette oda Bálint, ahogy bezárta maga mögött az ajtót. A hideg, fertőtlenítőszer-szagú levegő azonnal elnyelte a folyosó minden hangját.
„Nem ilyen egyszerű, Bálint” – felelte Szabó, hangja mély, rekedtes volt. „Erika mindent elmondott. A terhességet, mindent.” Szünetet tartott, majd közelebb lépett a pulthoz, ujjait összekulcsolta. „Nézze, én nem ítélkezem. De most magára van szükségem. Dr. Balog… tudja, sürgeti az ügyemet. Ha nem szerzek pénzt, az egész ház tudni fogja. Még Enci is.”
A szavak kíméletlenül csaptak le Bálintra. A zsarolás hideg vasmarka azonnal megragadta. Erika rémülten kapta fel a fejét, de Bálint tekintete a doki arcán fagyott meg. A falak mintha összébb húzódtak volna, a doktor rendelője börtöncellává változott.
„Miről beszél?” – kérdezte Bálint rekedten, bár pontosan tudta. „Azt akarja, hogy az eltitkolt gyereke legyen a címlapon? Vagy inkább segít nekem, hogy Balog úr elfelejtsen engem? A választás az Öné. Azonnal.”