A rendelőből vetülő árnyék

Enci lehajolt a vörös pecsétes papírért, de még mielőtt az ujjai hozzáértek volna, a földszint felől nehéz léptek dobolása törte meg a lépcsőházi kiabálást. Bálint kapkodva szedte a fokokat, egyenruhás dzsekijének cipzárja félig nyitva állt, arcán a kimerültség és a pánik vöröslött. A zsebében szünet nélkül rezgett a telefonja – Erika negyedik nem fogadott hívása hagyott maga után néma fenyegetést.
– Mi folyik itt?! – kérdezte Bálint rekedten, de a tekintete szándékosan elkerülte Enci szemét. A földszinti rendelő résnyire nyitott ajtaja mögött Erika karcsú, sötét kabátos alakja rajzolódott ki. A munkahelyi kávészünetek elfojtott mosolyai és az éjszakai műszakok titkos érintései egyetlen csapásra megsemmisültek: a nő halk, kétségbeesett üzenete még mindig ott villogott Bálint kijelzőjén a pozitív teszt fényképével.
Enci felállt, kezében a piros pecsétes papírral, és végigmérte a férfit.
– Hol voltál, Bálint? – kérdezte halk, feszült hangon, kiszabadítva karját Erzsi néni markából. – Lent már megint veled vár valaki?
Fent Karesz még mindig üvöltözött Balog Henrikkel, Fekete Zoltán pedig szokás szerint jegyzetelve lépkedett a gangon, de Bálint számára megszűnt a külvilág. Erika jelenléte a lépcsőház alsó szintjén felért egy ketyegő bombával, ami bármelyik másodpercben darabokra robbanthatta a karrierjét és az Enci melletti biztonságos életét.