A rendelőben fogytán a levegő

Kelemen Dániel arca olyan sápadt volt, mintha a pince levegője kiszívta volna belőle az utolsó csepp vért is, és tekintete éppoly megrettenten volt rászegezve Ricsire, mint a széttört üvegekre. Már épp azon morfondírozott, hogy vajon Ricsi parfümjei is a tegnap esti titok részét képezik-e, amikor a folyosó árnyékos szegletéből, mint valami modern kori szellem, előbukkant Erika. Karjában egy csecsemővel, akinek a kis feje puha takaróba burkolózott, egyenesen Dr. Szabó rendelőjének ajtajához rohant. A kopott táblán még ott virított a „Háziorvosi Rendelő” felirat, bár az utóbbi időben inkább tűnt illegális rejtekhelynek, mint gyógyító szentélynek.
Bálint, akinek az arca már amúgy is a kétségbeesés és az adrenalin furcsa elegye volt, azonnal felismerte a hirtelen jött, sokkal nagyobb fenyegetést. „Ricsi, takaríts! Zoltán, egy percet sem hív!” – ordította túl az egyre feszültebb csendet, miközben maga is a rendelő felé vetette magát, épp időben, hogy még benyomhassa a befelé forduló ajtót. Fekete Zoltán arcán a meglepetés és a felháborodás harcolt egymással, de Bálint robbanékony tempója pillanatnyilag megfosztotta a szavaitól. Lent, a folyosó végén Lugosi Jenő dühösen felmordult, alig hallhatóan, de Kovács Tibor a szomszédból szinte érezte, ahogy a vérnyomása az egekbe szökik. A ház figyelő szemei, mint a felhőkarcolók ablakai, mind a földszinti drámára szegeződtek.
Dr. Szabó, aki épp a kártyaadósságai miatti álmatlan éjszakából ébredt a zajra, már ott állt az ajtóban. A szeme azonnal megakadt Erikán és a kisbabán, majd Bálintra nézett, mintha csak egy régóta várt, de sosem remélt lottónyereményt látna. Arcán alig észrevehetően megrebbent valami, ami szatírába illő módon egyszerre volt kétségbeesés és ravasz számítás. „Na, Bálint barátom! Látom, sürgős esetem van,” mondta rekedten, majd egy pillanat alatt bezárta maga mögött az ajtót, mielőtt Fekete Zoltán, vagy bármelyik kíváncsi szomszéd bepillanthatott volna.
Bent a rendelő szűk, fertőtlenítőszagú levegőjében a feszültség tapintható volt. Erika, remegő kézzel szorította a csecsemőt, akinek a pici arcán egy halvány piros folt éktelenkedett, mintha a külvilág feszültsége már a bőrére is átütött volna. Dr. Szabó gúnyos mosollyal intett Bálintnak, hogy üljön le. „Szóval… a tegnap esti titok nem csak parfümillatú, mi? Dr. Balog Henrik számlája… az is titok. És Enci is, ha jól tudom, szereti a titkokat,” mondta a doki, elégedetten hátradőlve. „Nos, válasszon, Bálint: vagy a doktor úr tartozása egyből elpárolog, vagy az egész ház megtudja a legújabb családtagról. Én meg… én fizetek.” A fojtogató zsarolás hideg vasmarként szorította Bálint torkát, miközben a folyosón Fekete Zoltán három perce ketyegett, kint pedig Dániel a tegnapi árnyékok terhétől szorongva bámult a csukott ajtóra.