A rendelő zárt ajtaja — folytatás

A lépcsőházi felfordulás elől Dr. Szabó András kapkodó léptekkel visszahúzódott a földszinti magánrendelője felé. Ám mielőtt ráfordíthatta volna a kulcsot a kopott faajtóra, a sötét kapualj árnyékából Erika lépett elő. A nő remegő kézzel szorította magához a vastag takaróba pólyált csecsemőt, tekintetében tiszta rettegéssel.
Mielőtt az orvos teljesen felfoghatta volna a helyzetet, Erika besiklott a rendelő homályos várójába. Bálint alig két lépéssel követte: a férfi lihegve, vörösödő arccal rontott a bejárat felé, hogy utánanyúljon. Szabó doki azonban meglepő gyorsasággal reagált. Egyetlen határozott mozdulattal berántotta az ajtót, és magukra fordította a nehéz, sárgaréz zárat, kirekesztve a felbőszült biztonsági őrt a folyosóra.
– Erika, nyisd ki! Szabó, maga meg ne merje tenni! – dörömbölt Bálint a matt üvegezésű ajtón, de a hangja tompán elhalt a vastag tölgyfán.
A rendelőben állott fertőtlenítő- és olcsó szeszszag keveredett a csecsemő halk nyöszörgésével. Dr. Szabó mészfehér arca hirtelen megkeményedett. A szerencsejáték-függő, Dr. Balog Henrik felé nyakig eladósodott háziorvos tekintetében átsuhant a villámgyors felismerés: a sors a kezébe adta a menekülőkártyát. Lassan az ajtóüveghez lépett, és az oszlopos réshuzaton át halkan, jéghideg pontossággal kiszólt a tomboló férfihez.
– Hallgasson meg jól, Bálint – suttogta Szabó, miközben Erika a vizsgálóasztal mellett lapult. – Balog ma behajtja rajtam a pénzét. Maga most szépen szerez nekem fedezetet a fizetségre. Mert ha nem, az egész ház – de legelsőként Enci – meg fogja tudni, kinek a gyermekét hozta ide Erika.
Bálint kéze a kilincsen mozdulatlanná dermedt. A zsarolás hirtelen súlya alatt a dörömbölés azonnal alábbhagyott.