A rendelő előtti árnyékok

Dániel nem bírta tovább a négy fal fojtogató csendjét. A másodszor is felvillanó kijelző fenyegetése a folyosóra kényszerítette, hogy megkeresse azt a tekintetet, amelyik az árnyékból figyelte minden mozdulatát. Amikor kilépett a nyirkos lépcsőházba, a hűvös huzat azonnal az arcába csapott, de a házban uralkodó feszültség nem a hatósági ultimátum miatt hűlt le, hanem a zárt ajtók mögött lapuló félelmek miatt.
A félemelet felől kapkodó, szaggatott léptek zaja szűrődött fel. Toemai Zoltán főtörzs szálkás alakja tornyosult Dr. Szabó rendelőjének ajtajában, elállva a sápadt, riadt Bálint útját. A zárt ajtó mögül tompa, kétségbeesett csecsemősírás hallatszott, amely nyers éllel vágott bele a lépcsőházi mormogásba. Toemai kinyújtott karral, fenyegető kimértséggel kérdőre vonta a biztonsági őrt, aki képtelen volt épkézláb magyarázatot adni a bentről kiszűrődő hangokra.
Két ajtóval arrébb Szilágyi Marika résnyire nyitotta a szárnyas ajtót. Megdermedve, reszkető kézzel szorította a kilincset, miközben tekintete a főtörzs és Bálint között cikázott. Dániel a korlátba kapaszkodva állt meg a lépcsőfordulóban: a csapdába ejtett lakók kétségbeesése éppolyan tapintható volt, mint a saját telefonjában lapuló, romboló titok. Bálint hátrált egy lépést, de a háta mögött lévő fal már nem adott több teret a menekülésre.