A rendelő bezárt ajtaja és egy újabb titok

A sietős léptek zaja egyre közeledett, mintha egy elkóborolt egérflotta vonulna a koromsötétben. Gábor zseblámpája megvilágította az első emeleti lépcsőfordulót, ahol egy sápadt, kapkodó alak bukkant elő a sötétből: Erika volt az, valami apró, burkolózó csomagot szorítva a mellkasához. Mögötte Bálint lihegett, az arcán a pánik, a kétségbeesés és egy adag „basszus, most mit tegyünk” elegye ült. A gázszaggal telített, villanytalan lépcsőházban, ahol Kőves Dezső még mindig Karesz felől dörögte a szitkokat, nem éppen ez a pillanat hiányzott egy „családi” drámához.
Erika egyenesen Dr. Szabó földszinti rendelője felé rohant, mintha az lenne az utolsó mentsvár a világ összeomló rendje elől. Bálint szorosan a nyomában volt, elkeseredetten próbálta utolérni. A rendelő ajtaja, ami normális esetben a diszkrét betegbejárás szimbóluma volt, most egy menekülőút kapujaként tátongott. Erika bevetődött, alig várva, hogy bejusson a relatív biztonságba.
Dr. Szabó, akinek már a levegő is pénzszagot árasztott, de főleg adósságot, gyorsan felfogta a helyzetet. Egy résnyire kinyitotta az ajtót, épp annyira, hogy Erika befurakodhasson, majd Bálint orra előtt könyörtelenül bevágta. A dübörgés visszhangzott a sötét lépcsőházban. „Na, ez még egy szelet a tortából” – gondolta Dániel, aki képtelen volt felocsúdni a folyamatosan eszkalálódó káoszból.
„Vagy hoz nekem pénzt Balog úrnak” – hallatszott Dr. Szabó rekedtes, de most egyértelműen fenyegető hangja a bezárt ajtó mögül, miközben Bálint dörömbölt – „vagy az egész ház, élén Encivel, megtudja a »kis titkát«.” A mondat súlya áthatolt a falakon, és ott lógott a gázszaggal vegyülő sötétben, mint egy piszkos függöny. A zsarolás újabb szintet lépett, és most már Dániel titka mellett Bálinté is a tétre került. Kerekes Lívia, aki éppen egy receptet keresett volna a patikába, csak egy elfojtott nyögéssel hallgatta a falon át beszűrődő feszültséget. A ház, úgy tűnt, nem csupán áram nélkül, de minden illúziója nélkül is maradt.