A rendelő ajtaján túl

Erika egyetlen határozott mozdulattal megfordult, és a karjára fektetett, pokrócba bújtatott csecsemővel meg a táskájába rejtett leletekkel lecsapott a földszintre vezető lépcsőn. Bálint káromkodva vetődött utána, de a lépcsőház homályában megcsúszott a gázszagtól szédelgő lakók között. Mire a földszinti fordulóba ért, Erika már Dr. Szabó rendelőjének rézkilincsét rántotta le, s amint besurrant a kivilágított váróba, az ajtó csattanva zárult mögötte.
Bálint a tehetetlen dühtől elvörösödve csapott rá a matt üvegre.
– Erika, nyisd ki! Ne csináld ezt! – üvöltötte fojtott hangon, rettegve attól, hogy a szomszédok meghallják.
A zár kattanása után a rendelő felől szikár, rekedtes hang hallatszott. Dr. Szabó állt a zárnál, arca szürke volt a kialvatlanságtól és az elfojtott szorongástól.
– Kint maradsz, Bálint – szólt ki az orvos, miközben a kulcsot a zsebébe süllyesztette. – Erika nálam biztonságban van, a papírok pedig a kezemben. Balog Henrik ma este végrehajtja a követelését rajtam, ha nem fizetek. Nincs veszítenivalóm.
– Szabó, maga őrült! Ez magánügy! – dörömbölt a férfi.
– Már nem az – felelte a doki, és a hangjában jéghideg, kétségbeesett elszántság vibrált. – Ha fél órán belül nem hozol százezer forintot készpénzben, hogy elhalasszam Balog eljárását, a tegnapi leleteket és a gyerek létezését személyesen adom át Encinek meg a közös képviselőnek. Ugye nem akarod, hogy mindenki megtudja?
Bálint hátrált egy lépést, a falnak támaszkodott, miközben a lépcsőházban tovább gyűrűzött a pánik.