A rejtett számú üzenet

Dániel kihasználta a professzor kioktató szavait övező pillanatnyi zűrzavart. Halkan kigombolta a kabátját, és óvatos léptekkel visszahúzódott a lépcsőfokokon, mielőtt Balog ügyvéd vagy Fekete Zoltán figyelme újra felé fordult volna. A falhoz lapulva lopózott fel a második emeletre, ahol a nyitott gangablak felől hűvös, huzatos levegő csapott meg.
Amint elérte a saját lakása ajtaját, a zsebében éles rezgéssel megszólalt a telefonja. A kijelzőn egy kijelzetlen, rejtett számról érkező üzenet villant fel: „A döntésed nem maradt észrevétlen. A hálózat mindent rögzít, Dániel.” A férfi tenyere azonnal izzadni kezdett. A tegnap éjjel benyújtott, azonnali hatályú felmondása óta úgy érezte, mintha egy láthatatlan hurok szorulna a nyaka körül, de ezt az elhatározást senkivel sem osztotta meg.
A szomszédos lakás ajtaján keresztül éles, monoton zúgás szűrődött ki: Sipos Bendi bányászgépei éjjel-nappal jártak, terhelve a ház amúgy is haldokló elektromos hálózatát. Dániel hideg fejjel próbált gondolkodni, ahogy az adatelemzői munkája során mindig is tette, de a felhalmozott tények most nem adtak ki logikus mintázatot. Ki tudhatott a lépéséről? És mi köze volt a felmondásának a lépcsőházban érlelődő fenyegetésekhez?
A korlátra támaszkodva benézett a mély belső udvarra. Odalent Fekete úr még mindig a jegyzeteit lobogtatta, de Dánielt már nem a közös képviselő bürokratikus szigora rémisztette meg. Az üzenet személyre szabott volt és pontos. Amikor a kulcsot a zárba illesztette, a sötét folyosóvégi kanyar felől egy halk, fémcsikordulásszerű zaj ütötte meg a fülét.