A pletykafonál

Bálint dörgedelmére Nóra felkapta a fejét, arca elfehéredett. A szétszórt tárgyakat, köztük a furcsa kulcsot, sietve kapkodta vissza a táskájába. „Semmit sem titkolok!” – hangzott rekedten a válasz, miközben igyekezett a lehető leggyorsabban eltűnni a kíváncsi tekintetek elől. Lépett volna felfelé a lépcsőn, ám Erzsi néni halk, mégis élesen átható hangja megállította.
„Lássa, Nóra, a szomszédok mindent látnak,” – kezdte Erzsi néni, ártatlannak tűnő mosollyal az arcán, de tekintetében a megszokott éles figyelem csillogott. „Tegnap este is volt itt valami mozgolódás, pedig az áram még nem ment el. Láttam, hogy feljött egy férfi magához, és nem sokkal később egy másik is távozott a házból. Azt hittem, már senki sem jár ide ilyen későn. Csak nem az a Balog úr volt?” A kérdés a levegőben lógott, súlyosan, vádlón.
Bálint dühös arca még jobban eltorzult. „Tehát mégis! Tudtam én, hogy valami nem stimmel!” – kiáltotta, és egy lépést tett Nóra felé. A nő ösztönösen hátrált, a falnak szegezte a sötétség. Dr. Bordás András óvatosan felemelte a kezét. „Nyugalom, kérem! Előbb tisztázzuk a helyzetet, aztán vádaskodjunk!” Az ex-légiós, akinek szemeiben felcsillant a remény, előrelépett. Tekintete Nóra és Erzsi néni között ingadozott, várva valami olyan információra, ami Balog Henrik ügyeihez köthető. A sötét lépcsőházban a pletyka, a gyanú és a félelem fizikai erővé vált. Fekete Zoltán, a közös képviselő, valószínűleg már a lakásában forgolódott, nem értve, miért nem tudja betartani a ház a csendrendeletet.