A piros pecsét árnyéka

Toemai főtörzszászlós határozott léptekkel nyomta be a nehéz tölgyfakaput. A lépcsőházi feszültség szinte fizikai akadályként tornyosult előtte, de a rendőr megfontolt nyugalommal lépkedett a kövezeten. Tekintetével gyorsan felmérte a társaságot: a leforrázott Balog Henriket, a karbatett kézzel győzedelmeskedő Bordás professzort és a fal mellett lapuló lakókat.
A főtörzs mögött egy idegen alak lépett be a kapualjba. Az új lakó volt az, aki csak nemrég költözött be a félemeletre; az idegenlégióban megszerzett szigora rányomta a bélyegét kimért mozdulataira. Szótlanul megállt a bejárat mellett, sötét kabátjában a lépcsőházat pásztázta. Fekete Zoltán, a közös képviselő megrándult tekintettel méregette az új jövevényt – a szabályok megszállottjaként pontosan tudta, hogy a férfi puszta jelenléte is felborítja a ház kényes hatalmi egyensúlyát.
„Bejelentést kaptunk engedély nélküli pincását alakításról és szuterénbérletről” – jelentette ki Toemai, miközben felnyitotta a piros pecsétes aktát. Szavaira Székely Ricsi a szuterén lépcsőjénél állva megdermedt, ujjai fehéredésig szorultak a vasrácsra.
Bálint eközben hirtelen a kabátja belső zsebébe süllyesztette a borítékot, ám Enci tágra nyílt, kérdő tekintete már rajta ragadt. A lány nem szólt semmit, de a köztük feszülő távolság egyetlen pillanat alatt átjárhatatlanná vált. Toemai eközben Fekete Zoltán felé fordult, és a hivatalos iratot az ügyvezető elé tartotta.