A piros kereszt a postaládán

Dániel ujjai görcsösen remegtek, ahogy feloldotta a kijelzőt. A második értesítés nem szöveges üzenet volt, hanem egy homályos fotó: a földszinti kapu melletti postaládák sora, és a saját nevén egy frissen húzott, piros filcnyom. A névtelen küldő nem pénzt követelt; egyetlen órát adott neki arra, hogy törölje a tegnap éjfélkor feltöltött elemzési állományt. Ha a szerver logjai nyilvánosságra kerülnek, a titka az egész eddigi életét romba dönti.
Odalent a feszültség kézzelfoghatóvá vált. Dr. Szabó András feladta a zárral való viaskodást, s elerőtlenedve támaszkodott a rendelő ajtajának. A szuterén lépcsője felől Székely Ricsi osont elő, karjában egy sötét szalaggal átkötött, nehéz kartondobozzal, amit kétségbeesetten próbált elrejteni a tároló ajtaja mögött.
– Doki, a hatóságok azok? – suttogta Ricsi szaggatottan, miközben Enci a korlát mögül riadtan figyelte minden mozdulatukat. – Ugye valaki ráhúzta a vizes lepedőt a csomagtartós árumra?
Dr. Szabó csak a fejét rázta, de a tekintetében búvó rettegés nem nyugtatta meg a csempészt. Dániel a másodikon lassan megfogta a saját ajtajának kilincsét. Tudta, hogy a tegnap esti elhibázott döntése lavinát indított el, és a sötétben bujkáló fenyegető már a lépcsőházban jár.