A piros filces hirdetmény

Fekete Zoltán nem tűrte a bizonytalanságot. A közös képviselő megragadta a faliújság mellett álló fémkapcsot, majd előhúzott a mappájából egy frissen kinyomtatott, vastag piros filccel áthúzott hirdetményt. Csattanva tűzte fel a parafatáblára: „Szigorú tűzvédelmi zárlat! Minden folyosói magántárgy azonnal eltávolítandó!”
– Nem fogom engedni, hogy a ház felelőtlensége miatt pecsét kerüljön a kapura! – emelte fel a hangját Zoltán, miközben tekintete a lépcsőfordulóban felejtett rekeszekre szegeződött. Dühösen nézett Bálintra, majd a kapufélfának támaszkodó, remegő Szabó doktorra. – A lépcsőház nem raktár! Aki akár egyetlen házirendi pontot is megszeg a hatóság visszatéréséig, arra személyre szabott rendkívüli bírságot rótok ki!
Dr. Balog Henrik szája szélén halvány, cinikus mosoly bukkant fel. Nem szólt semmit, csak elegáns zakóját igazította meg, mintha a közös képviselő elkeseredett szigorlata pontosan azt a pánikot mélyítené, amely az ő malmára hajtja a vizet. Melinda még szorosabban szorította Bálint karját; a lány tisztán látta a szomszédok szemében fészkelő rettegést.
A pince felől ekkor fojtogató, szúrós szag szivárgott fel a kőpadló résein át. A szuterén elöregedett gázvezetékének halvány gőze még észrevétlen maradt Zoltán előtt, akit teljesen lefoglalt a bürokratikus erőfitogtatás. Szabó doktor szótlanul hátrált vissza a rendelője sötétedő ajtaján át, s a zár fémes kattanása keményen csapódott a feszült csöndbe.