A papír ígérete és a szürke szövetség

A harmadik emeleti folyosó nehéz csendjét lágy, ritmusos léptek nesze törte meg. Köves Dezső, a ház lakóinak csak „Dezső bá”, kissé félretolt szürke kalapjában lépett ki a lépcsőház homályából. Finom, nyomdászathoz szokott szeme azonnal ráfordult a papírra, amelyet dr. Balog Henrik tartott a fiatalok felé. Dezső bá arcán az örökös, gáláns mosoly élt, de a tekintetében most hideg, szakmai dac derengett.
„Szép napot a szomszédságnak,” mondta meleg, dallamos hangján, amely azonnal megtörte a Balog ügyvéd által hozott fagyos feszültséget. Lépett egyet, és finoman megérintette a reszkető Bianka vállát, miközben kalapját tisztelettudóan megemelte a lány előtt. „Ügyvéd úr, maga mindig rendkívül elegáns. De ez a papír... nos, még az én ócska, pincében porosodó kézi présem alá sem lenne való. Túl sok rajta a kisbetűs rész a tisztességes szemnek.”
Balog Henrik arca egy pillanatra megfeszült, jéghideg tekintetével végigmérte a nyugdíjast. Pontosan tudta, ki az öreg, és bár bizonyítani sosem tudta, sejtette, mik készülnek a nyolcas lakás mélyén. „Köves úr, ez egy teljesen törvényes, mindkét fél számára előnyös magánjogi szerződés. Javaslom, ne avatkozzon olyasmibe, amihez nem ért” – felelte az ügyvéd, hangjában a fém rideg csikordulásával.
„Ó, én a papírhoz és a betűkhöz nagyon is értek,” felelte Dezső bá halk, de határozott tónussal. Ebben a pillanatban a lépcsőfordulóban feltűnt Székely Ricsi is, vállán egy karton prémium, osztrák import kávéval. Hanyag eleganciával dőlt a vékony vaskorlátnak, arcán azzal a dörzsölt, minden akadályt áthidaló félmosollyal, amivel a határon is rendszeresen átcsúszott.
„Hadd lássam csak azt a papírt, Dezső bá,” szólt közbe Ricsi, miközben letette a kartont a cementlapra. Biankáékra kacsintott, mintha csak egy baráti sörözésre hívná őket. „Gyerekek, ne kapkodjatok. Máté, hoztam neked a német feszültségoldót, amit múltkor kértél, de látom, itt most nagyobb a feszültség, mint a hálózatban. Ügyvéd úr, nem korai még a keselyűtanács? A rendkívüli lakógyűlést még össze sem hívta a közös képviselő úr.”
Fekete Zoltán idegesen köszörülte a torkát a háttérben, a szabályzatok mögé bújva, miközben a szürke zóna két figurája – a hamisító és a csempész – láthatatlan, védelmező falat húzott a kiszolgáltatott fiatalok elé. Marietta a lépcső aljáról figyelte a jelenetet, és a torka elszorult: a Vászoly utca 6-ban a hivatalos törvények hideg szorításával szemben néha a törvényen kívüliek jelentették az egyetlen igazi menedéket.