A névtelen üzenet árnyéka — új hang

Kelemen Dániel a második emeleti ajtaja mögött állt, és a kémlelőnyíláson át próbálta kiszűrni, mekkora a baj. A lépcsőházi hideg levegő szinte beáramlott a küszöb alatt, de Dánielt nem az ügyvéd kimért hangja rázta meg, hanem a zsebében hirtelen felzümmögő telefon. Egyetlen névtelen üzenet érkezett a kijelzőre: „Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel a szuterénben.”
A férfi izzadt tenyérrel nyomkodta a gombokat, miközben a folyosó homályából Székely Ricsi óvakodott elő. Ricsi, aki máskor a csomagtartójából árult márkás csempészcsokit és osztrák mosószert a lakóknak, most meglepően sápadtnak tűnt. A szuterén lépcsője felé sandított, ahol vészjósló csend honolt, s görcsösen markolta a kabátja szélét.
A szomszédos ajtaját résnyire nyitó Varga Nóra feszülten méregette a folyosót, mintha csak a hatóságok vagy Király Aladár lépteit várná. Dániel kényszeresen törölte az értesítést, de a szorongás nem engedett: tegnap esti hirtelen, felelőtlen döntése bármelyik pillanatban kitudódhatott. Eközben Sipos Bendegúz, a kriptobányász fiú szorította magához a laptopját, rettegve attól, hogy a lépcsőházi feszültség mögött végső soron a hatóságok bukkannak fel.
Dániel nagyot nyelt, gyorsan bezárta a bejárati ajtaját, és háromszor rácsapta a hevederzárat. Odakint azonban a ház fojtogató gyanakvása tovább gyűrűzött, s a folyosói kémlelőnyílások mögött tucatnyi szempár leste a közeledő vihart.