A névtelen kijelző

Dániel a második emelet félhomályos folyosóján állt, háttal a korlátnak. Balog Henrik jéghideg ajánlata és Fekete Zoltán kétségbeesett kiáltása összemosódott a fejében. A zsebében ekkor meglendült a telefonja. Egy rejtett számtól érkezett üzenet villant fel a kijelzőn: „A tegnap éjszakai döntésed nyomot hagyott. Ha nem lépsz, Balog mindent elvisz.”
A hideg veríték azonnal elöntötte a tarkóját. Kényszeresen körbenézett a sötétedő gangon, hátha valaki őt figyeli a résnyire nyitott ajtók mögül. Tegnap éjjel hozott egy elhamarkodott elhatározást a sötét szobájában, hogy kitörjön a mókuskerékből, de most rájött, hogy a hálóba csak még mélyebben gabalyodott bele.
Odébb Székely Ricsi lépett fel a szuterén lépcsőjéről, kezében egy bontatlan tasak osztrák pörkölésű kávéval.
– Nyugi már, Zoltán bá, ne csinálja itt a pánikot! – szólt közbe Ricsi laza, mégis szaggatott hangon, miközben rémült pillantást vetett Balog élre vasalt öltönyére. Dezső bá a háttérben halk mosollyal kínált friss pogácsát a megdermedt szomszédoknak, próbálva tompítani a feszültséget, de a tálcához senki sem nyúlt.
Bálint a lépcsőforduló árnyékából nézte Dániel megmerevedő alakját. A saját telefonja elhallgatott, de Dr. Szabó ultimátuma ott lebegett a feje felett, mint egy kivont kard. Ha a házat elárverezik, ő is kikerül az utcára – az eltitkolt gyerekével együtt.