A néma kattintás ára

Dániel a második emeleti ablak mélyedésében állt, ujja gépiesen simult a telefon hűvös kijelzőjére. A lépcsőházból felhallatszó fojtott szavak – Erzsi néni sziszegése és Bálint akadozó légzése – átmentek a vékony falakon, de Dánielt most egy sokkal közelebbi fenyegetés szorította satuba. A kijelző hirtelen felizzott a kezében. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel: „A tegnap esti döntésednek ára van. Ha nem lépsz, mindenki megtudja, mit tettél a hálózatban.”
A férfi torka kiszáradt, gyomra görcsbe rándult. Eszébe jutott a hajnali órákban meghozott hirtelen lépése, az a néma kattintás, amellyel átlépte a saját határait, remélve, hogy végre kiutat talál a fojtogató mókuskerékből. A telefon rezgése a tenyerében olyan volt, mint egy ketyegő időzítő. Kényszeresen lesimította a haját, majd rezzenéstelenül résnyire nyitotta az ajtót, hogy a sötét folyosóra pillantson.
Odafent Bordás professzor hangja csattant újra, lenn pedig Ricsi és az ex-légiós néma pánikban merevedett újjá a szuterén feljárójánál, amint meghallották a kapualj felől érkező nehéz, határozott lépteket. Dániel lassan visszahúzódott a lakásba, szeme a kijelzőre tapadt. Ráébredt, hogy a tegnap esti titka nem maradt rejtve – a házban valaki pontosan tudta, mit tett, és most elindult a visszaszámlálás.