A megbélyegzett névtábla

Dániel lassan kiengedte a kilincset, amikor fent, a negyedik emeleti fordulóban éles csattanással vágódott be egy nehéz faajtó. Fekete Zoltán kimért, nehéz léptei végigvisszhangoztak a gangon. A közös képviselő lassan ereszkedett lefelé a lépcsőn, kezében a szokásos, sárga borítós jegyzettömbjével és egy tekercs széles, piros szigetelőszalaggal.
– Székely úr! – dördült el Fekete hangja a félemeleten, megállítva a szuterén felé osonó csempészt. – A közös használatú folyosó nem magánraktár. Hányszor kell még nyomatékosítanom a házirend negyedik paragrafusát? Az a kartondoboz tűzveszélyes elzárásnak minősül, azonnal vigye be a saját területére, különben rendkívüli pótdíjat vetek ki a lakására!
Ricsi ledermedt, a dobozt görcsösen a mellkasához szorítva próbált hátrálni, miközben tekintete kétségbeesetten cikázott a szuterén ajtaja és a lépcső tetején álló közös képviselő között. Dr. Szabó közben némán, izzadt homlokkal próbált visszahúzódni a rendelő árnyékába, hogy elkerülje a férfi figyelmét.
Fekete úr azonban nemcsak a dobozt vette észre. Megállt a földszinti postaládáknál, és szemüvegét igazgatva lépett közelebb Dániel nevéhez. Egyik ujjával végighúzta a még friss, piros filcnyomot a fémfelületen, majd hideg, rosszalló tekintettel felnézett a második emeleti korlát felé, ahol Dániel állt.
– Kérdezném Kelemen úrtól is – szólt fel Fekete, hangjában metsző szigorral –, hogy ez a falfirkálás milyen magánakció része? Mert ha a tegnap éjszakai zajongáshoz van köze, a mai napon hivatalos megkeresést küldök a hatóságok felé.
Dániel torkán fennakadt a levegő. A postaládára húzott jel nem véletlen vandalizmus volt: a névtelen fenyegető pontosan tudta, hogy Fekete Zoltán szigora elkerülhetetlenül ráirányítja a figyelmet a megbélyegzett névtáblára.