A levendulás ultimátum

A kopogás visszhangja még ki sem hunyt a sötét folyosón, amikor Fekete Zoltán megragadta az alkalmat, hogy a fizikai törvények helyett visszaterelje a szót a valódi rendszabályokra. Zsebéből egy hordozható, csíptetős elemlámpát húzott elő, aminek éles, kékes fénye egyenesen Székely Ricsi lábánál pihenő, csempészett osztrák öblítősdobozra vetült.
– Szabályzat négyes szakasz, kettes bekezdés! – csattant fel Fekete úr hangja, miközben golyóstollát fenyegetően a magasba emelte. – A menekülési útvonal eltorlaszolása tűzvédelmi bírságot von maga után! Nem elég, hogy a fél ház illegális szerverekkel meg erősítőkkel túlterheli a hálózatot, még a szuterénből felhordott kemikáliákkal is életveszélyt idéznek elő!
Ricsi megpróbálta felvenni a legcsábítóbb, szuterén-kompatibilis mosolyát, és meglengetett egy háromliteres, levendulaillatú flakont.
– Zoltánikám, ez prémium import, nem kemikália! Ha akarja, a negyedik emeleti folyosót ingyen felmosom vele...
– A házszabályzat nem ismer levendulát! – szögezte le Fekete Zoltán, és teátrális mozdulattal egy neonpiros figyelmeztető cédulát ragasztott a doboz tetejére. – Huszonnégy órája van az eltávolításra, különben a közös költség terhére szállíttatom el!
Ebben a pillanatban Nóra lakásának ajtaja résnyire kinyílt. Egy remegő női kéz nyúlt ki a sötétbe, de amint a pislákoló lámpák fénye rávetült, az ajtó azonnal visszacsapódott, s a zár kettős kattanása gúnyos pontot tett Fekete úr szigorának végére.