A lépcsőházi Nabucco

Enci kiáltása még ott visszhangzott a bérház szűk lépcsőházában, amikor a nyolcas lakás ajtaja halkan megnyílt. Köves Dezső, a ház mindig gáláns, kalapos „Dezső bá”-ja lépett ki a folyosóra, kezében egy tálca még gőzölgő, friss tepertős pogácsával. Mögötte, a szuterén korlátjának dőlve Székely Ricsi, a ház bájgúnár csempésze vigyorgott, kezében egy frissen behozott, osztrák márkás kávéscsomaggal, amit épp Erzsi néninek szánt féláron. A lakógyűlés hivatalos menete végleg romba dőlt; a strangok ügye elhalványult a kétcsíkos igazság mellett.
Bálint tehetetlenül tárta szét a karját, de az arca nemcsak a lebukástól, hanem a kimerültségtől is szürke volt. Napok óta nem aludt egy órát sem, ahogy a harmadik emeletről lecsoszogó, falfehérre hajszolt Máté és Bianka sem. „Nálunk már a tapéta is rezeg a falon” – mormogta Máté félájultan, Bianka vállára támaszkodva. „Ha Lugosi művész úr még egyszer elénekli a Nabuccót hajnali háromkor, én magam vágom el a szuterén torkát!” – tette hozzá hisztérikus éllel Bianka, akinek a lakáshitel miatti szorongását az alvásmegvonás már a téboly határára sodorta.
A lépcsőházban állók közül senkinek sem kellett magyarázni a helyzetet. Lugosi Jenő, a lecsúszott ex-operaénekes éjszakai áriái ellen már a rendőrséget is kihívták. Toemai Zoltán főtörzs, aki maga is a rendőrzenekar mélyhegedűse, személyesen ment le előző éjjel a szuterénba, hogy csendháborításért megbírságolja az énekest. A dolog azonban váratlan fordulatot vett. Jenő, kezében egy pohár olcsó koccintóssal, csak fenségesen elmosolyodott, és gúnyos baritonján emlékeztette a főtörzs urat, hogy pontosan látta, melyik ajtón surrant ki lopva a hajnali szürkületben. Toemai elnémult: Etelka, a mérnök úr fiatal felesége és a „borozgatások” emléke túl drága titok volt ahhoz, hogy feljelentéssel kockáztassa.
„No, de kérem, a békesség mindennél többet ér” – lépett közbe Dezső bá, és bűbájos modorával megskalpolta képzeletbeli kalapját a zokogás szélén álló Enci előtt, miközben a pogácsás tálat nyújtotta felé. „Egy kis sós tészta mindig segít a tisztánlátásban. Ricsikém, hozzál már fel a kocsiból abból a jófajta csokoládéból a fiataloknak, ráfér a házra a kényeztetés!” Ricsi azonnal ugrott, a tőle megszokott lazasággal véve a lépcsőfokokat, miközben Fekete Zoltán kétségbeesetten próbálta visszaterelni a szót a felújítási alapra, de a Vászoly utca 6. lakói már rég egy másik, sokkal sötétebb és emberibb dráma hálójában vergődtek.