A lépcsőházi csapda

Erika a másodfokú lépcsőforduló tetejére érve nem teketóriázott: a telefonja éles, fehér fényét egyenesen Bálint arcába irányította. A szűk, füstös folyosón megállt a levegő, az égett bakelit szaga keveredett Erika fanyar, drága parfümjének illatával. A nő formás, kerekedő hasát a lazán kigombolt télikabát sem tudta már elrejteni.
– Ne is próbálj meglépni, Bálint – mondta Erika halkan, de olyan metsző feszültséggel, ami átvágott a lakók dühödt morgásán.
Enci azonnal sarkon fordult. Saját zseblámpájának fénysugarát végigsöpörte a jövevény alakján, majd megállította azt Bálint dermedt, bűntudatos arcán. A levegő felizzott kettőjük között.
– Ki ez a nő, Bálint? És miért keres téged az éjszaka közepén, amikor az egész ház sötétben úszik? – kérdezte Enci, miközben a hangja megremegett a hirtelen feltámadó dühfátyoltól.
Karesz azonnal megérezte a rést a pajzson. Kipréselte magát Dániel szorításából, és gúnyos vigyorral vetette hátát a saját ajtófélfájának.
– Nahát, a mi hős biztonsági őrünk magánéleti drámája! – kuncogott Karesz lekezelően. – Előbb kiveritek a biztosítékot, most meg itt teregetitek a szennyest?
Erika mit sem törődött a felbolydult szomszédokkal. Egyetlen határozott lépéssel Bálint elé állt, sötét, kihívó tekintetét a férfiba fúrva.
– Elmondod neki te, vagy mutassam meg a leletet a földszinti dokitól? – tette fel a kérdést Erika, miközben ujjai türelmetlenül kulcsolódtak Bálint kabátjának hajtókájára.