A lépcsőház visszhangja

A folyosóról felhangzó, egyre közeledő, nehéz léptek hangja még élesebben hasított Kelemen Dániel mellkasába. Kezéből szinte kiesett a telefon, amit reszkető ujjakkal gyorsan a zsebébe süllyesztett, mintha ezzel eltüntethetné a kompromittáló üzenetet a létezésből. Szíve a torkában dobogott, minden idegszála feszült a fenyegető tartalomtól és a fizikai veszélytől, ami most már a lakása ajtaja előtt állt. Képtelen volt mozdulni, csak a folyosó felől szűrődő zajra figyelt, ami lassan a csendbe burkolózó szobáját is betöltötte.
Lentebb, a lépcsőfordulóban Bálint arca sápadt volt. Erzsi néni ráncos keze még mindig szorosan fogta a barna borítékot, szemei áthatolhatatlanul fixálódtak a fiúra. „Ez még nem minden” – suttogta diadalmasan, alig hallhatóan, miközben a lépcsőházban már tisztán hallatszottak a bakancsok csikorgó hangjai, és az egyenruhák susogása. Bálint egy pillanatra Enci felé kapta a fejét, aki mit sem sejtve pakolta a holmijait Nóra ajtaja előtt, de a rémült tekintetét azonnal visszarántotta Erzsi nénié. A félelem és a düh fojtogatta, a boríték súlya nehezebbnek tűnt, mint valaha.
Székely Ricsi zavartan mosolyogva tartotta a prémium csokoládét egy kék egyenruhás alak felé, aki épp a lépcsőházba lépett. A férfi tekintete azonban nem a felajánlott édességre, hanem a pince felől szivárgó gázszagra és a feszült lakókra irányult. Ricsi próbálta oldani a feszültséget, de az igyekezete hatástalan maradt. Mellette Dr. Balog Henrik egyetlen mozdulattal sem árulta el, hogy a szíve hevesen kalapál, csak hideg, számító tekintettel mérte fel a helyzetet. Egy apró, alig észrevehető mosoly futott át az arcán, miközben a katasztrófavédelem emberei megkezdték a felmérést. Ebben a káoszban látta a legnagyobb lehetőséget.
Fent, az egyik ajtó résnyire nyíló sötétjéből Várkonyi Gábor, a színész, éles hallásával minden suttogást és halk lépést magába szívott, gyűjtve az „anyagot” a saját, láthatatlan színpadjára. Az orrába kúszó gázszag és a kék fények játékos, baljós árnyékai mind a darab részévé váltak. A folyosó végén Dániel elfordult az ablaktól, és a saját ajtajára nézett, ahonnan már csak egy vékony fal választotta el a hatóságoktól. Szeme sarkából látta, hogy telefonja képernyője egy pillanatra felvillan, ahogy egy új értesítés érkezett. A tegnap esti titok mélyebb árnyékot vetett rá, mint a behatoló kék fények. Fel kellett vennie.