A lelepleződés szorításában

A pincéből szivárgó nyirkos gázszag felkúszott a lépcsőfokokon, összekeveredve a kapualjból beáramló hideg eső illatával. Bálint torka teljesen kiszáradt, amint a hatósági tisztek határozott léptekkel megindultak a szuterén felé. Nem a kilakoltatással fenyegető Balog ügyvéd fagyos tekintete volt a legrosszabb, hanem a félhomályos rendelő felől hallatszó halk, szívfacsaró gyermeki nyöszörgés.
Erika óvatosan kilépett a résnyire nyílt tölgyfa ajtón, s a karjában tartott pólyást kétségbeesetten próbálta a kabátja alá rejteni. Tekintete találkozott Bálintéval – a félelem és a számonkérés néma vádja csillogott benne. A céges folyosók ártatlan flörtjeiből és a titkos túlráórákból született párhuzamos élet most, az egész ház szeme láttára, teljesen meztelenül állt a málló vakolatú falak között.
– Bálint... mit tegyünk? – suttogta Erika megremegő hangon, ügyet sem vetve a szirénák kék fényére.
Enci ekkor lépett ki teljesen a lépcsőforduló árnyékából. Léptei tompán koppantak a kőpadlón, ahogy meglátta a párját, a kényelmetlenül lapuló háziorvost, és a nőt a csecsemővel. A döbbenet úgy ült ki az arcára, mint a hideg kő. Bálint lélegzete elakadt: a két nő tekintete összefonódott, a sötét lépcsőházban pedig egyetlen pillanatra megállt a levegő.
Fekete Zoltán közben remegő zseblámpájával próbált utat vágni a tiszteknek, miközben a Miri Csemege felől áradó halk morajra figyelgetve igyekezett fenntartani a rend látszatát. De a személyes katasztrófát már ő sem fedhette el. Bálint pontosan tudta, hogy a karrierje, a párkapcsolata és az eddigi gondosan felépített illúziói egyetlen másodperc alatt hullanak darabjaira, miközben Balog ügyvéd elégedett mosollyal hajtotta össze a vaskos vágólapot.