A közös képviselő ultimátuma — új hang

Fekete Zoltán nem hagyta, hogy a katasztrófavédelem szirénázó káosza elvonja a figyelmét a rendről. Zseblámpája éles, keskeny fénysugarat hasított a sötét folyosóba, miközben vastag mappájából egy láthatósági sárga figyelmeztető cédulát csapott a szuterénbe vezető ajtókeretre.
– Azonnali hatállyal megtiltom a folyosói tárolást és az engedély nélküli áramvételezést! – kiáltotta Zoltán hűvös, bürokratikus éllel a hangjában, ügyet sem vetve a gázmérő baljós csipogására. – Aki húsz percen belül nem takarítja el a lomjait a menekülési útvonalból, azt személyesen jelentem fel a tűzvédelmi hatóságnál!
Székely Ricsi szinte kirepült a kettes szuterénből, arca a dühtől vöröslött a zseblámpa villogó fényében. Ökölbe szorított kézzel lépett a közös képviselő felé.
– Maga teljesen megőrült, Zoltán?! – csattant fel Ricsi, vágó éllel a hangjában. – Épp lakatlanná akarják nyilvánítani a házat, maga meg az én árumat fenyegeti a folyosón?!
– A házszabály a veszélyhelyzetben is házszabály – vágta rá Zoltán mozdulatlan arccal, meg sem rezzenve a fenyegetéstől.
A lépcsőforduló árnyékából ekkor lépett elő dr. Balog Henrik. Az ügyvéd jéghideg eleganciája a sötétben is megállította a levegőt; halk, élre vasalt hangja azonnal elfojtotta a kiabálást.
– Zoltán úr túlbuzgósága megható, de jogilag értéktelen – jegyezte meg Balog, és szigorú tekintetét a közös képviselőre szegezte. – Ha a hatóság lezárja az épületet, a társasház ügyvezetése azonnal feloszlik, és a kényszerkezelést az adósságkezelő veszi át. Ne csináljon bohócot magából.
Miközben a férfiak közötti gyűlölet szikrázott a folyosó homályában, a háttérben Marietta csendesen kisurrant a hátsó udvari lépcső felé, hogy a szomszéd ház biztonságos csendjébe, Ottóhoz meneküljön a fojtogató feszültség elől.