A közös képviselő sárga cédulája

Bálint torka kiszáradt Enci fagyos tekintete alatt, de mielőtt akár egyetlen magyarázkodó szót is kinyöghetett volna, a felsőbb emeletekről nehéz, kimért léptek kopogása nyomta el a folyosói csendet. Fekete Zoltán, a ház közös képviselője jelent meg a lépcsőfordulóban, hóna alatt egy műanyag csíptetős mappával és egy ív neongolyós figyelmeztető matricával.
– Mi ez a gyülekezés? A lépcsőház nem közösségi tér, és végképp nem piaci csarnok! – dörrente meg a hangja, amely azonnal elfojtotta Erzsi néni ártatlannak szánt kárörvendő mosolyát. Fekete úr szemei rögtön a szuterénbe vezető lejáratra szegeződtek, ahol Ricsi néhány áruval teli, bontatlan kartondobozt hagyott a tűzjelző doboz alatt. – Székely úr! Három perced van eltakarítani a lomjaidat a menekülési útvonalból, különben a katasztrófavédelmi bírságot az utolsó fillérig maga fizeti!
Ricsi riadtan húzta össze magát a szuterén homályában, és némán bólintott. Fekete úr azonban nem állt meg: kemény léptekkel lépett közelebb Bálinthoz, miközben a kezében lévő sárga cédulát a korlátra csapta.
– Magára is vonatkozik a házirend, Bálint! A folyosói zajongás és a gyanús csomagok lóbálása azonnali írásbeli figyelmeztetést von maga után. A hatósági ellenőrzésig senki nem hagyhat semmit a közös helyiségekben! – szögezte le hajthatatlanul.
A bürokratikus szigor rideg fala mögé szorulva Bálint tehetetlenül vágta zsebre a barna borítékot. Enci nem várta meg a folytatást: lemondó, csalódott gesztussal megfordult, és elindult lefelé, magára hagyva Bálintot a folyosón leselkedők és a közös képviselő árgus szemei előtt.