A korlát mögött figyelő szem

Bálint úgy menekült el a rendelő ajtajától, mintha a háziorvosi stetoszkóp jelentene számára halálos fenyegetést. A lépcsőház hűvösében próbálta rendezni a gondolatait, miközben Fekete Zoltán a háttérben ma is kötelességtudóan körbejárt a házban, hátha összeakadhat még egy rendellenesen elhelyezett lábtörlővel. Bálint léptei azonban az első emeletre érve megbicsaklottak: a félhomályból előbukkant Erzsi néni, aki úgy őrizte a korlátot, mint egy nyugalmazott határőr.
– Hát te meg hova szaladsz úgy, Bálintka, mint akit a közös képviselő üldöz? – kérdezte az idős asszony, miközben gyanakvó pillantást vetett a fiatalember csomókba rándult arcára. Otthoni otthonkájának zsebéből komótosan előhalászott egy mentolos cukorkát, majd halkabb szóra fogta. – Csak azért mondom, mert az a drága dr. Balog úr épp az előbb dobott be egy sárga borítékot a doki ládájába. Nagyon sietős volt neki, meg sem várta a postást. De hát tudod te azt jól, a jogász urak mindig olyan elfoglaltak... meg a kártyapartnerek is.
A látszólag ártatlan szomszédsági csevely mögött ott lapult az acélkemény tudás. Erzsi néni pontosan tudta, hol a rés a pajzson, és a pletykát úgy adagolta, mint a legveszélyesebb hatóanyagot. Bálint gyomra görcsbe rándult: a zsarolás szálai, a barna borítékok és az ügyvéd játszmája egyetlen mondatban metszették egymást.
– Ne nézz így rám, fiam, én csak a lépcsőt figyelem! – tette hozzá Erzsi néni ártatlan mosollyal, de a szeme sarkában felvillanó szikra egyértelművé tette: a házban semmi sem marad észrevétlen.