A kopogás súlya

A rendőr, egy komoly arcú, középkorú férfi, megállt Máté és Bianka lakásának ajtajánál, a harmadik emeleten. A mozdulat súlyosabb volt bármilyen kimondott szónál, a csendet csak a saját szívdobbanásuk tagolta. Máté karja szorosan körbefonta Bianka vállát, a lány reszketése átterjedt rá is. Dr. Balog Henrik tekintete élessé vált, szája szélére apró, alig észrevehető mosoly ült. A rendőr határozottan megkopogtatott.
„Rendőrség! Nyissák ki!” – harsogta a hang, és a szavak visszhangoztak a lépcsőház csendjében. Bianka arca elfehéredett, a hiteltörlesztések, a felújítás adósságai, a közelgő kilakoltatás réme mind egyszerre telepedett rájuk. Máté a száján keresztül vette a levegőt, szeme kétségbeesetten Balogra tévedt. Az ügyvéd, mintha elolvasta volna a gondolatait, biccentett. „Mondtam, hogy találnak fogást” – suttogta, elég hangosan ahhoz, hogy Máté hallja. A szavak súlya Mátéra nehezedett, a menekülés egyetlen útja most Balog ajánlata volt.
Székely Ricsi, aki a hátsó lépcsőház felé vezető folyosón lapult, kihasználta a pillanatnyi figyelemelterelést. Reménykedett, hogy a rendőrök elfeledkeztek róla, de a kapunál álló másik egyenruhás mozdulatlanul állt, tekintetét Ricsire szegezve. A csempészett áruk és a félelem a nyakában szorította, tudta, hogy a kimenekedés esélye egyre fogyott.
Bálint szíve kalapált. Dániel izzadtan markolta a telefonját, a kijelző halvány fénye szinte égette a tenyerét. A folyosói lámpa, mintha küzdene a túlterhelt hálózattal, egy pillanatra pislogott, majd stabilizálódott. Erzsi néni keze még szorosabban markolta a barna borítékot Bálint könyöke mellett. A Miri eltűnésével kapcsolatos feszültség most a tegnap esti titkok felszínre kerülésének rémével keveredett. Mindenki figyelt, mindenki félt. A Vaszoly utca 6. falai közt a levegő megvastagodott, mintha a kimondatlan titkok súlya préselné össze.