A kitörő titok

Enci arca elfehéredett, a doktor szavai úgy csapódtak le benne, mint egy hideg zuhany. A kétségbeesés, ami Bálintot elöntötte, most az ő szívét is jéghideg karomként markolta meg. Ajka remegett, de hang nem jött ki rajta, csak egy fuldokló sóhaj. Bálint háta megfeszült, ökölbe szorult kezével továbbra is az ajtót támasztotta. A tegnap esti titok, úgy tűnt, nem csupán reaktiválódott, hanem robbanásra készen pislákolt a sötét folyosón, egy eltitkolt gyermek árnyékában. A kezében lévő, idegen szimbólumokkal díszített kártya súlyosabbnak tűnt, mint valaha, mintha minden remény utolsó darabja is azon múlna.
A lépcsőházból egyre erősödött a lakók morajlása, a pánikhullám egyre közelebb ért. Toemai főtörzs megfáradt kiáltásai, melyek a rendet próbálták volna megőrizni, elvesztek a tanácstalan suttogások és az ijedt felkiáltások zajában. Székely Ricsi, a szuterénből felkeveredve, illatgyertyás próbálkozásaival csak rontott a helyzeten; a sűrű, édes füst csak tovább fojtogatta a levegőt, és a pislákoló fények groteszk árnyékokat vetettek a falakra. A ház, egykor nyugalmat ígérő otthon, most egy feszült, fullasztó csapdává változott, ahol mindenki gyanakodva figyelte a másikat.
Marietta, aki a folyosó távolabbi végén, anyjával állt, egy pillanatra elkapta Bálint kétségbeesett tekintetét. Szemeiben hasonló, de más okú fájdalom tükröződött, mintha a falak suttogásai már őt is elérték volna. Az anyja, Lívia, egy pillanatra feszülten megsimogatta a karját, mintha csendben figyelmeztetné, hogy ne adjon jelet. Ebben a sötétben, a kiszivárgó titkok és a fenyegető adósságok hálójában minden apró mozdulatnak súlya volt. Bálint érezte, ahogy a vér lüktet a halántékában, tudta, hogy a legrosszabb még csak most következik. Dr. Szabó ajtaja mögött valami végleg megváltozott, és a ház egyetlen lakója sem maradhatott érintetlenül.