A kényszerű szövetség ára

Bálint lassan ellökte magát a rendelő tejüveges ajtajától. Tudta, hogy Szabó elkeseredett és kiszámíthatatlan, a további dörömböléssel pedig csak Erzsi néni kémlelőnyílását ugrasztaná akcióba. Ekkor csendes, kimért léptek visszhangoztak a szuterén felől: Dr. Balog Henrik bukkant fel a lépcsőfordulóban. Élre vasalt, sötét öltönyében, fekete bőrmappáját a mellkasához szorítva állt meg a sárgás folyosói fényben, jéghideg pillantással mérve fel a kétségbeesett biztonsági őrt.
– A doki ára magas, Bálint – szólalt meg Balog halkan, szinte elismerő éllel a hangjában. – De nekem van egy készpénzes megoldásom, ami azonnal elhallgattatja őt. Cserébe csupán egy apró, hivatalos szívességet kérek tőled a ház ingatlanügyeiben.
Bálint torka összeszorult. Balog nem dühöngött, csak felkínálta a hálót, amibe most önszántából kellett belesétálnia, ha meg akarta menteni az életét. A másodikon eközben halk dobozzörgés hallatszott: Nóra épp az ajtót támasztotta ki, miközben Réka és a megviselt Enci egy nehéz utazótáskát cipeltek be a frissen megosztott lakásba. A ház folytatta a maga törékeny, álságos hétköznapjait, miközben a földszinti homályban eldőlt a jövő.
– Mit akarsz tőlem, Henrik? – préselte ki a szavakat Bálint, miközben a kezét ökölbe szorítva lépett egyet az ügyvéd felé.
Balog kinyitotta a mappáját, és egy golyóstollat húzott elő a belső zsebéből.
– Először is, írd alá ezt a megbízást. A többit én elintézem a dokival.