A kapualj árnyékában

Dániel némán kitért Fekete Zoltán szúrós tekintete elől, és felgyorsította lépteit a lépcsőn. Nem akart belefutni a közös képviselő újabb kioktatásába, miközben a kabátzsebében lapuló telefonja újra melegedni kezdett egy érkező értesítéstől. A tegnap esti döntésének emléke úgy égette az agyát, mint a túlfeszített áramkörök szaga.
A második emeleti fordulóban megtorpant. A korlát mellett Varga Nóra állt, az ajkába harapva, mintha csak arra várt volna, hogy a folyosó kiürüljön. Pár lépéssel odébb Enci feszült arccal próbált elhaladni Erika mellett, aki egy összecsukható babakocsit igyekezett bekormányozni a szűk átjáróban. A két nő közt nem volt hangos szó, csak a fojtogató gyanakvás: mindkettőjük tekintetében ott bujkált a félelem attól, amit a barna borítékok és a tegnapi éjszaka felszínre hozhatnak.
Az udvar felől ekkor éles autóajtó-csapódás visszhangzott. Dániel a lépcsőházi ablaküveghez préselte a homlokát. Odalenn, a kapualj homályában Tormai törzsőrmester tűnt fel, kezében egy hivatalos iratgyűjtővel, kimért léptekkel haladva a lépcsőház felé. A lakossági bejelentés híre tehát nem csupán elszórt fenyegetés volt.
Dániel szája kiszáradt. Ahogy a hatóság léptei felhangzottak a kőlépcsőn, Fekete úr szigorú rendszabályai hirtelen váratlanul élessé váltak. A csapda bezárult, és a tegnap esti titok nem maradhatott többé a falak között.